(Gravity)

színes, feliratos, amerikai-angol sci-fi, 90 perc, 2013

Szereplők:  George Clooney, Sandra Bullock, Basher Savage

(Ha nem szereted a spoilereket, akkor kérlek, előbb nézd meg a filmet – és később térj vissza a bejegyzéshez!)

A film 1 db Golden Globe-díjat, 6 db BAFTA-díjat, és 7 db Oscart nyert, köztük a legjobb vizuális effektusok, és a legjobb filmzene díját. Utánanéztem a filmmel kapcsolatos kommentekben, elégé megosztott a társaság. Kis kutatásom eredménye, hogy kétféle irányzat van: vagy unalmasnak tartják, vagy odavannak érte. Ez már önmagában is elég, hogy meg akarjam nézni. Tudtam a filmről annyit, hogy az űrben játszódik, hogy ide-oda sodródnak tehetetlenül, és sokat beszélnek – valójában azt vártam, hogy unalmas lesz. Megnéztem. Megnéztem még egyszer.

Nekem úgy tűnik, hogy a castingon spórolt időt, energiát, pénzt talán a háttérzenébe és a grafikába fektették: ugyanis tényleg csak három szereplője van a filmnek, ebből az egyik az első 10 percben meg is hal, viszont az Oscart nyert zene és látvány tényleg nem semmi. Számomra nem is igazán sci-fi, hanem Dr. Ryan Stone (Sandra Bullock) monodrámája. Ami leginkább megfogott, az elveszettség érzése, és az, hogy mennyire nehezen engedünk el dolgokat. Nőként teljesen átérzem azt a lelkiállapotot, amiben a főhős éppen van. Nem kifejezetten az űr és a súlytalanság miatt, hanem mert idő közben kiderül, hogy 4 éves kislányát gyászoló édesanyáról van szó, aki valójában nem volt képes elengedni és meggyászolni az őt ért veszteséget. „Baromi ijesztő szabadon sodródni az űrben” – igen, és ugyanilyen ijesztő, amikor értelmét veszti az életed, és csak sodródsz az árral. Minden mindegy. Vezeted az autód, hallgatod a rádiót, céltalanul. Teljesen érthető, ha egy kislány értelmetlen halálát nem képes elfogadni a szülő. Innen kezdve az egész film arról szól, hogyan tanul meg Ryan elengedni dolgokat. Kicsit hasonlít az élménypedagógiai módszerekhez a folyamat, mert a viszonylag könnyebbtől halad a nehezebbig, és egyre csak jönnek a kihívások, mindegyik halálosan nehéznek tűnik. Előbb megküzd azzal, hogy abba kell hagynia, amivel foglalkozik épp. Aztán küzd az oxigénhiánnyal és a sodródással. Amikor ezen túljut, el kell engednie egy életet. (Persze, ha George Clooney életéről van szó, mindenki megértheti, mennyire nehéz ez…)

Ahogy így gyakorolja az elengedés művészetét, fogja magát és feladja. Első körben azt gondolnánk: OK, most már megtanulja elengedni a saját életét is. Elengedni a saját életed azt jelenti, hogy hagyod magad meghalni (vagy az életed kárba veszni) úgy, hogy közben lenne más megoldás is? A harc nélküli elengedés valójában feladás. Van remény a folytatásra, és arra, hogy ezentúl másképp éld az életed! „A lányod meghalt, ennél rosszabb már biztos nem történhet!” Gondold végig, mi volt az, ami a legrosszabb volt eddigi életed során. Talán olyan sebet okozott a lelkedben, hogy máig hordozod, meggyászolatlanul, szorosan ölelve a fájdalmat. Megtörtént a legrosszabb, de te túlélted ezt is – talán nem éppen egészségesen, vagy tökéletesen, de élsz. Örülnék, ha képes lennék úgy búcsúzni a fájdalomtól, ahogy végül Ryan tette: „én nem haragszom”. Jó lenne, ha így tudnám elengedni a fájdalmat és a félelmet. Végül hálát adni. Aztán felállni, és ha gyenge, remegő lábakon is, de tovább menni.

Menyus

(Sense & sensibility, 2008)

Színes, angol film

Fsz: D. Morrisey, J. McTeer, H. Morahan, C. Wakefield, D. Cooper, D. Stevens

Játékidő: 165 perc

Rendezte: Andrew Davis

A szerelemre nincs hatással a logikus érvelés… ellenben, ha házasságról van szó, azt alaposan át kell gondolni. A Jane Austen regényéből készült háromrészes filmsorozat a korabeli angol arisztokrácia életének egy pillanatfelvétele. A Dashwood-lányok éppen olyanok, amilyeneknek az akkori női ideál szerint lenniük kell: szépek, bájosak, illemtudóak (még okosak is!), viszont kissé tapasztalatlanok még a szerelem terén. És igen!!! A film valóban a szerelemről szól. Meg egy kicsit a csalódásról. Arról, hogy a házasság gyakran inkább üzlet, mint szenvedélyes, értelem nélküli érzelem.

Gondolatébresztőként:

1. „Mindenkinek kell valaki, aki meghallgatja és megérti” – Valószínűleg mindenki érti, érzi ezt, az is, aki sosem mondta ki. Isten szerint „Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzá illő segítőtársat” (I Móz. 2,18). Természetesen egy barátság is lehet olyan mély, hogy a barát egyetlen rezdüléséből is értjük, mit érez. A film többféle házassági, szerelmi „sablont” is bemutat:

• Ahol a feleség sosem szólal meg, nincs véleménye (John Middleton és felesége);
• Ahol szerelem nélkül házasodtak, csak a vagyon kedvéért (Willoughby és felesége);
• Ahol a férfi hű marad első szerelméhez annak halála után is (Brandon ezredes és első szerelme);
• Ahol a szenvedély fontosabb, mint bármi más (Willoughby és Marianne);
• Ahol az értelem, a becsület akadályozza a szerelmeseket a boldogság útjára lépésben (Edward és Elinor);
• Ahol a nő (gőgösen) vezeti a férfit (Henry Dashwood és Fanny);
• Ahol a férfi (bölcsen) vezeti nőt (Brandon ezredes és Marianne).

Gondoljuk végig, van-e a „sablonok” közt olyan, ami biblikusnak mondható!

1. A korabeli női ideál – mit jelentett nőiesnek lenni? (pl. a férfit váratni kell; csak társaságban beszélgethettek, nem pedig négyszemközt; a nő legyen művelt, de csak akkor beszéljen, ha kérdezik, stb.)
2. A korabeli férfi ideál – mit jelentett férfiasnak lenni? (pl. megvédelmezni a nőt, műveltnek lenni minden téren, megtartani az adott szót, stb.)

Keressünk minél több jellemzőt a filmbeli ideálokra, és figyeljük meg, mennyire fontosak ezek az emberi tulajdonságok ma! Hasonlítsuk össze őket a mai ideálokkal (pl. manapság egyre inkább divat a nőies férfi; a nők pedig férfiassá válnak)!

1. Figyeljük meg, hogyan viselkedik a kisfiú és a kislány a filmben!

• A kisfiú (Henry) egyszer sem szólal meg, ugyanakkor látjuk, hogyan viselkedik. Látja pl. a szülei gőgösségét, vagy azt, hogyan viselkedik egy igazi arisztokrata. Még beszélni sem tud, de máris átveszi ezeket a szokásokat.
• A kislány (Margaret) tanul, ős is figyeli a nővéreit és édesanyját. Gyermekkora ellenére saját véleménye van bizonyos „felnőttes” dolgokban. „A fiúk jönnek-mennek és cselekednek, a lányok meg csak ülnek és várják, hogy történjen valami. Bárcsak fiú lennék!” Érdekes, hogy összehasonlítva Henryvel, Margaret sokkal érettebb, műveltebb, ma azt gondolnánk, hogy „sokat elérhet az életben” – mégis fiú akar lenni, mert a fiúk bármit megtehetnek. Gondolkodjunk el rajta, hogyan hat a nemi identitásunk, illetve a nemek társadalmi megítélése az önértékelésünkre! Mit mond a Biblia a nemekről, a férfi és nő feladatairól?

1. A filmben láthatunk két házasságot is, ahol az egyik fél irányító szerepet tölt be, míg a másik a háttérbe szorul: Jonh Middleton és felesége esetében a férj, John: mindent elintéz, leszervez, mindenkivel beszélget, megengedi magának, hogy felesége jelenlétében bókoljon más nőknek, stb. Henry Dashwood és felesége, Fanny esetében pedig éppen Fanny az, aki irányít: bármiről meg tudja győzni Henryt. A férj pedig akkor is igenlően bólint, ha egyébként nem ért egyet. Egyik házasságot sem látjuk boldognak.

• Szükséges-e, hogy legyen valaki irányító egy jól működő kapcsolatban?
• Ha van, akkor ki lehet a „főnök” egy jól működő kapcsolatban és miért?
• Mit mond erről a Biblia? (pl. 1 Móz. 2,18-25; 1 Pét 3,1-7; Péld. 6. f. és 7. f.; Péld. 31,10-31; 2 Sám 11. f. és 12. f.; stb.)

A filmet mindenkinek szeretettel ajánljuk, főleg azoknak, akik kedvelik a kosztümös filmeket!

Menyus

 (To verdener) 2008

színes, magyar feliratos, dán filmdráma, 108 perc

Fsz.: Rosalinde Mynster, Johan Philip Asbaek

Rendező: Niels Arden Oplev

„A film egy megtörtént eseten alapul.” Amikor ezt a mondatot látom egy film elején, mindig mélyebben élem át, sokkal valóságosabb, mint egy hollywoodi fikció. Az ilyen filmek végén az ember azt érzi: igen, ez velem is megtörténhet, bármikor eljöhet a pillanat, amikor az életem ilyen fordulatot vesz. Ezek azok a pillanatok, amikor felteszed a kérdést: Isten mit akar most ezzel? Hogy mászok ki ebből?

Főhősünk, Sara, mélyen hisz Istenben. Eldönti, élete egyetlen célja, hogy prédikátor lehessen, ezért félbeszakítja tanulmányait is – ebben a gyülekezet és a családja is rendkívül boldogan támogatja…

Amikor Sara apja házasságtörést követ el, a szülők választás elé állítják a három velük élő gyermeküket, hogy melyikükkel szeretnének tovább élni. A gyerekek az apjuk mellett teszik le a voksot – mert az Ige a megbocsátást hirdeti! A megcsalt anya pedig magányosan él tovább…

Amikor Sara összefut a bátyjával, akit egy éve nem látott, szinte idegenként állnak egymással szemben. Mindketten tudják, hogy ők nem is beszélhetnek egymással! Mert Jonast egy bűne miatt kiközösítette a gyülekezet…

Sara legjobb barátnője szerint „háromféle Tanú létezik: az, amelyik minden törvényt betart; az, amelyik titokban áthágja azokat; és az, akiről ki is derül, hogy áthágta. A lényeg, hogy ne derüljön ki a félrelépés és akkor semmi baj nem lesz.” És igen, a barátnő egészen okosan lépi át a szabályokat…

Sara és családja a Jehova tanúi közösség tagja. A vallási előírásokat megpróbálják szigorúan betartani, de kiderül, hogy ez szinte senkinek sem megy igazán jól. Sara egyszer csak szerelmes lesz, és minden borul: a családja, a gyülekezeti szolgálatai, az egész élete. Mert kedvese (Theis) nem Tanú.

A film végső tanulsága NEM az, hogy „na, tessék, ezért nem szabad ilyen vallási közösségek tagjává válni”! Sokkal inkább az, mennyire félreismerik az emberek Istent, függetlenül a vallási hovatartozástól. A filmet 16 éven felüli fiataloknak ajánljuk. Néhány gondolat:

BŰN – minden vallás megegyezik abban, hogy a bűn mindig olyan cselekedet, amit kerülni kell, amivel Istent bántod meg, amivel Isten ellen vétkezel, és ami miatt biztosan elkárhozol. Számomra mindig érdekes megfigyelni, hogy az emberek hogyan viszonyulnak a bűn fogalmához. Általános felfogás, hogy vannak „kis bűnök”, amit mindenki elkövet és ez a normális (pl. kések tíz percet, pedig ezzel valaki más idejét vesztegettem); és ott vannak a „nagy bűnök” (pl. tömeggyilkosság), amit ha elkövetsz, véged van. Ehhez jön az is, hogy a bűnt mindenki szubjektíven fogja fel: ami az én felfogásomban bűn, az a te szempontodból nem feltétlenül az. Végül, szinte mindenkinek van egy-két „kedvenc bűne”, amiről tudjuk, hogy nem kéne elkövetni, de…. Egy életet el lehet tölteni azzal, hogy a bűn emberi felfogásáról elmélkedjünk, és Isten még mindig sehol sem lesz a rendszerben. Mert Isten másképp viszonyul hozzá, mint az ember. És egészen másképp viszonyul a BŰNÖS EMBERhez, mint mi magunk.

MEGBOCSÁTÁS – a film tökéletesen vázolja azokat a nonszensz helyzeteket, amikor megbocsátunk egymásnak, illetve amikor nem vagyunk erre képesek (a filmben: lehet gyülekezeti vezető az elvált férfiból is, ha a válás titokban történik, de a tiltott könyv olvasása miatt kiközösítés jár. A gyerekek az apjuknak megbocsátják, hogy vétkezett, de az anyjuknak nem bocsátható meg, hogy ő nem tud megbocsátani a férjének.) Legtöbbször ennek semmi köze Istenhez, vagy az Igéhez. Legtöbbször ahhoz a fájdalomhoz van köze, amit érzel. Ha ez túl nagy, túl mély, akkor nem fog menni, mert szinte kevesebbnek érzed magad attól, hogy megbocsátasz: mintha megengednéd, hogy büntetlenül bántsanak.

KÖZÖSSÉG – a filmben (és a legtöbb egyházi kis közösségben) erős családi kötelék jellemzi a közösséget, amíg ki nem közösítenek. Bármilyen csoportnak, mozgalomnak, egyháznak, közösségnek vagy a tagja, addig vagy JÓ tag, amíg betartod a csoport szabályait. Egy újabb életet venne igénybe arról elmélkedni, hogy egy vallási kis közösség belső szabályainak mennyi köze van Isten szabályaihoz.

FEGYELEM – a filmben is fontos tényező az egyházfegyelmezés, és kifejezetten pozitív is tud lenni, ha az valóban megalapozott. Mert látjuk, érezzük a saját bőrünkön, mi történik, ha az egyházfegyelmezés szinte eltűnik az életünkből. Szabályok nélkül káosz lesz az életünk és a gyülekezet élete is, ezt nem vitathatjuk. A probléma ott kezdődik, amikor a fegyelmezés kérdésében az emberi hiúság, gyarlóság, mohóság, irigység és egyéb finomságok döntenek, nem pedig az Isten Igéje.

IGAZSÁG – elhangzik a filmben: „Azt hiszed, csak egyetlen igazság van?” Igen. Egy igazság van. Az én igazságom. Számodra pedig a te igazságod. Ergo: kb. hétmilliárd féle igazság létezik. És egyik sem lesz ISTEN IGAZSÁGA. A háborúk ott kezdődnek, amikor az én igazságom fontosabb és nagyobb nekem, mint a tiéd. Ellenben, ha valóban Isten Igazságát keresgélnénk, valószínűleg túl elfoglaltak lennénk a háborúkhoz.

„Ha valakinek van füle a hallásra, hallja!” (Mk. 7,14)

Menyus

 

The man (2007)

Színes, amerikai sci-fi

Szereplők: David Lee Smith, Tony Todd, John Billingsley, Ellen Crawford,

William Katt, Annika Peterson, Alexis Thorpe, Richard Riehle

Játékidő: 87 perc

• „Feltehetnék egy ostoba kérdést?
• John tanárok vagyunk, már hozzászoktunk…
• Tegyük fel, hogy egy késő paleozoikumban született ember mindmáig él.
• Hogy érted azt, hogy él? Sose halt meg?
• Igen. Ő milyen lenne?
• Érdekes ötlet… Mi az, sci-fi-regényt írsz?
• Tegyük fel. Milyen lenne?
• Elég lestrapált? … Olyan lenne, mint bármelyikünk. A cro-magnoni és köztünk nincs anatómiai különbség.

(…)

• De ősember lenne…
• Nem, nem lenne. John feltételezett hőse 140 évszázadot élt volna meg és folyton változott volna. Egy átlagos egyedet alapul véve a késő paleolitikum embere olyan intelligens volt, mint mi, csak nem tudott ennyit. John embere úgy tanult volna, ahogy a faj. Sőt, amennyiben nyitott szellemű, a tudásanyaga elképesztő lenne…

(…)

• Szerinted a vallás lényege csak ennyi: reményt adni az embereknek?
• Az Ószövetség félelmet és bűntudatot gerjeszt, az Újszövetség erkölcsi törvényeket ad, amiket nálam jobb filozófusok és költők adtak a számba, de a tanítást nem gyakorolják. Mesékből építenek egyházakat.”

 

A filmben hatásosan tör fel az a feszültség, amelyet tudósok és vallásos emberek egy része generál: miszerint a Biblia és a tudomány egyenesen egymás ellenségei. Mintha a „hit” és a „tudás” érvei sorakoznának fel pro és contra. A film egyértelműen sugallja, hogy a világvallásokat szinte mindenki félreértelmezi, mert a valóság sokkal egyszerűbb. A tudósok kis társasága azonban ennek a sugallatnak is határozottan ellenáll. Mert ennek az elfogadásához is „hitre” lenne szükség – kézzel fogható bizonyíték ugyanis nincs. „Amit mondasz, szemben áll a józan ésszel”.

A hited akár meg is inoghat a tudomány és a fikció (nagyon jól célzott) hatása alatt. Ha nem vagy biztos abban, hogy ki vagy te, és miben (ill. kiben) hiszel, a kétely könnyű érintse is ledönthet a lábadról. Itt az ideje, hogy elgondolkozz: mi a hited alapja? Miért mondod: „keresztyén vagyok”, vagy: „református vagyok”? (Róm 14,22). Ha ezeket kimondod, ugyanazt érzed is? Biztos vagy benne?

Boldog ember, aki megnyerte a bölcsességet, és az ember, aki értelmet szerez. (Péld. 3,13)

Menyus