KRISZ TINI HÉT 2022
KRISZ TINI HÉT 2022
„Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust. (János 17:3)”
A háborús nehéz helyzet ellenére Isten kegyelméből ismét megrendezésre kerülhetett a KRISZ (Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet) tini hét, ahol több mint 80 fiatal élvezhette a Mindenható közelségét. Az idei alkalom fő témája a kapcsolatok volt, amely előadások keretén belül betekintést nyerhettünk, a családi, baráti, gyülekezeti, illetve az Istennel való kapcsolatunkba. Előadások keretein belül különböző gyülekezetekből érkező lelkészek adták át Isten üzenetét erről a témáról. Az evangelizációkon pedig Orosz Zsolt zápszonyi lelkész a Tóháti Alapszervezet vezető lelkésze a 100. hálaadó zsoltárból prédikált estéről-estére.
A fiatalok minden nap vegyes csoportokban beszélték meg az előadásban elhangzottakat, délutánonként pedig izgalmas programokon vehettek részt. Ilyen volt például a keddi számháború, illetve méta, a szerdai túra és a csütörtöki állomásos játék. Utolsó nap a KRISZ elnöke, Barta Attila
fornosi lelkész tartott előadást, Kapcsolatban a világgal címmel, melyhez az igét János első leveléből választotta, ahol harsányan hangzik a kijelentés, hogy ne szeressük e világot. Felmerülhet rögtön a kérdés, hogy akkor hogyan lehetünk kapcsolatban vele? A lelkipásztor elmondása szerint szerethetjük földi, teremtett világunkat, ahol élünk, mindössze annak a szennyét kell elvetnünk, amit a kísértő kreál a földön és az értékét veszteni képes, mulandó dolgokat. Ezt követően záró akkordként egy közös kisfilmet néztünk meg, amely a hét élményeit tartalmazta. Úgy vélem áldásos napokat tudhatunk magunk mögött, ahol a fiatalok vegyes érzelmeket produkáltak. Voltak, akik most indultak el az istenkeresés útján és voltak olyanok, akik bátran átadták életüket a Teremtő Atyának.
Az idei tábornak a Bereg Camp adott otthont, amelyért köszönet Simon Sándornak és szolgálattevő csapatának, hiszen a kényelmes és csodálatos hely mellett finom ételeket is készítettek nekünk a konyhán dolgozók. Köszönet a támogatóknak és mindazoknak, akik nem tétlenkedve végezték szolgálatukat ezekért a fiatalokért, hiszen az Isten arra int, hogy a jó cselekvésben pedig ne lankadjunk meg. Hittel, bizakodva nézünk a jövő felé és reménykedünk abban, hogy számos ilyen áldott hetet tölthetünk még el együtt, egy nagy közösségben, ahol szabadon árad az Úr igéje és el nem múló szeretete.
Pivnyeva Nikolett
a Tóháti Alapszervezet jegyzője
Fotók a következő linken érhetőek el: https://drive.google.com/drive/folders/1AOlgmNuDuvW-1f9vSDS3jezTVwbUhpJm?usp=sharing
Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!