Húszéves a KRISZ

„Ne mond, hogy fiatal vagy, hanem menj, ahova csak küldelek, és hirdesd, amit parancsolok neked! (Jer. 1:7) ”- húsz évvel ezelőtt ezzel az igével kezdte meg szolgálatát a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet. Az azóta eltelt húsz évben a szervezet aktívan tevékenykedett anak érdekében, hogy minél több fiatal ismerhesse meg a Jézust, mint személyes Megváltóját.

A kerek születésnapot közgyűléssel és jubileumi ünnepséggel méltatta a szervezet február 19-én. A tisztújítással egybekötött közgyűlést Sipos József leköszönő elnök áhitattal nyitotta meg. A tiszteletes kiemelte: bár sokak munkája segítette a szervezet működését az elmúlt húsz évben, még is a legnagyobb hálával Jézusnak tartozunk. A tisztújítás előtt a delegáltak imaközösséget tartottak, majd ismertették a szavazás menetét. Nyolc év után leköszönt elnöki tisztségéből Sipos József, a posztra Barta Attila fornosi, valamint Balázs Antal jánosi és beregardói lelkipásztorokat jelölték. A titkos szavazás eredményeként a KRISZ új elnöke Barta Attila lett.

Az alelnöki és főtitkári pozíciókban nem történt változás: előbbire továbbra is Pataki Gábornak, utóbbira Kiss Bertalannak szavaztak bizalmat a jelenlévők.

Megújult a szervezet választmánya is: az elnökségen, alapszervezeti elnökökön és referens lelkészeken kívül 12 további személy alkotja a választmányt: : Balogh Enikő és Orosz Gergely (Beregi Alapszervezet), Pataki Cintia és Szülek Máté (Tóháti Alapszervezet), Bíró Benjámin és Sütő Norbert (TiborKA), Petrecki Kristóf és Doktor Klára (Mérce Alapszervezet), Csákány András (Effáta Alapszervezet), Sütő Alexandra (Máramaros-Ugocsa Egyházmegye), Balázs Antal (Beregi Egyházmegye), Bodnár Miklós (Ungi Egyházmegye). A választmány állandü tagjának választották  a TeSó Blog képviselőjét is.

A közgyűlés további részében Kiss Bertalan főtitkár ismertette a szervezet pénzügyi helyzetét és idei költségvetését. Sipos József éves beszámolójában kiemelte: bár a pandémia megnehezítette a szervezet működését, ennek ellenére az elmúlt évben is sikerül tartalmas programokat szervezni a fiataloknak.

Közös ebéd után jubileumi ünnepséggel folytatták a szervezet születésnapjának méltatását. A áhitatot Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) püspöke tartotta,aki kiemelte: bár a keretek változhatnak, a Szentírás az egyetlen biztos pont a szervezet életében, mely mindig időben útmutatást tud adni. A püspök úr köszönetét fejezte ki azoknak a személyeknek, akik segédkeztek a szervezet megalakulásánál.

Az ünnepségen bemutatták a szervezet elmúlt húsz évét videó formájában. Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinata lelkészi elnöke videóüzenetben köszöntötte a jelenlévőket. A lelkész a továbbiakban is támogatásáról biztosította a kárpátaljai reformátusokat, hisz “közösségben vagyunk egymással és Krisztussal is”.

Zán Fábián Sándor alapítóként és egykori elnökként emlékezett vissza a KRISZ tevékenységére. Felelevenítette a kezdeti időszakot, mikor a német CE szervezetet alapul véve létrehozták a saját ifjúsági szervezetüket. Bár adódtak nehézségek az elmúlt húsz év során, a hit mindvégig összekötötte a tenni akaró fiatalokat.

Szintén videóban mondott köszöntőt Szanyi György egykori elnök, aki mindig hálaadással a szívében emlékezik vissza a KRISZ-szel eltöltött időre. Bíztatásul elmondta: merjünk nagyot álmodni, hisz Isten segítségével a nehéz időket is átvészelte a szervezet és az Úr gazdag áldásaiban részesült.

Sipos József leköszönő elnök igazi sikertörténetként értékelte a szervezet elmúlt húsz évét. Sok olyan támogatót, bizonyságtevőt adott az Úr a szervezetnek, akik valóban tenni akartak, akik a nehézségek ellenére is az Isten közelébe tudták vonzani a fiatalokat. A szervezet legfőbb célja továbbra is a megtérés, a fiatalok Istenhez való közeledése.

Levélben köszöntötte az ünneplőket Nagy Béla, a KRE főgondnoka. Mint elmondta, a szervezet a saját helyén kell, hogy a legjobban szolgáljon, ezt pedig a KRISZ példaértékűen teljesíti.

Köszöntötte a jelenlévőket Petrusinec Vladimir, a KRISZ egykori főtitkára, aki kiemelte: nagy dolgokat tett Isten az ifjúságért, a szervezet célja pedig továbbra is az Úr szolgálata.

A világi szervezetek képviselői is köszöntötték a megjelenteket: Bacskai József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja, Fodor Gyula, a Rákóczi-főiskola rektorhelyettese, Kardos Albert, a KMKSZ ISZ alelnöke, Bence Norbert, a Momentum Doctorandus alelnöke, valamint Bedekovics Péter, a Magyar Cserkészszövetség országos elnöke is elmondták köszöntő szavaikat a KRISZ születésnapja alkalmából.

A közös együttműködést emelte ki köszöntőjében Lődár Jenő atya, a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet elnöke. Kiemelte: Isten jelenléte fogja össze a két szervezetet, melyben mindig törekedni kell a megújulásra.

A rendezvény végén a KRISZ együttes szolgálatát hallgathatták meg a jelenlévők, a dalok között pedig a szervezet tagjaink a bizonyságtételét hallgathatták meg az ünneplők.

Zárszót mondott Barta Attila, a KRISZ újonnan megválasztott elnöke, aki Isten áldását kívánta a szervezetre és a jelenlévők életére.

Az ünnepség állófogadással és kötetlen beszélgetéssel zárult.

További képek IDE kattintva!

 

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük