VIII. Tóháti Sportnap

Nyolcadik alkalommal valósulhatott meg a Tóháti Sportnap, 2021.október 9.-én.

Az eseménynek a Zápszonyi gimnázium adott otthont, melyen a Tóháti falvakból érkezett fiatalok vettek részt : Barkaszó, Bátyú, Bótrágy, Harangláb, Hetyen, Kaszony, Papi, Rafajna, Som, Szernye. Az alkalom dicsőítéssel kezdődött amit a BRIZ zenekar kísért, s azt követően Pataki Gábor az alapszervezet alelnöke köszöntötte a megjelenteket, ezt követő a Tóháti Alapszervezet elnöke Balla Erzsébet is köszöntötte a jelenlévőket. A nyitóáhítatot, Kacsó Géza , bátyúi lelkipásztor tartotta. A Tiszteletes Úr el mondta a fiataloknak mennyire fontos a testi edzettség mellett a lelkünk és hitünk edzettsége is. Az áhítat után különböző sportokon vehettek részt a fiatalok: ugrálókötél, roller, görkorcsolya, bicikliverseny, tollaslabda, hulla-hopp, súlydobás, Toldi, 1 perc és nyersz , futás. A lelki táplálék és a sportolás mellett nagyon finom ebédben is volt részünk, amiért hála illeti az egyházközség szorgalmas háziasszonyait. Ebéd után megkezdődött a fociverseny és folytatódtak a többi sportversenyek is.

A versenyek végeztével a záró rész a zápszonyi Református templomban kezdődött. Ahol az együttes kíséretével közösen dicsőítettük az Urat. Eközben Marcsuk Dani a Toháti Alapszervezet munkatársa tett bizonyságot a fiatalok számára. Biztatta a fiatalokat, hogy mennyire fontos kitartani a nehéz időkben is Isten mellett és megmaradni az Ő útján. Mindezek után az evangelizációt tartott Orosz Zsolt helyi lelkipásztor. Az evangelizáció után Pataki Gábor és Balla Erzsébet dicsérő oklevéllel és éremmel ajándékozták meg a versenyekben elért első három helyezetteket.

A fociverseny győztesei egy vándorkupát is megszereztek, ami minden éven a győztes csapatnál lehet a következő sportnapig. De senki sem maradt jutalom nélkül, hiszen a Tóhát munkatársai minden ifit megajándékoztak részvételükért.

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük