Veronika meg akar halni

Veronika Decides to Die, 2009

amerikai filmdráma, játékidő: 103 perc

Rendező: Emily Young, fsz.: Sarah Michelle Gellar

Kedves tesóm! Hogy érzed magad ma? Esetleg nyom az élet súlya? Érzed, hogy nehéz, és talán még értelmetlennek is tűnik ez az egész? Tulajdonképpen mi is az életed célja? Biztos vagyok benne, hogy ha épp most nem is küzdesz ezzel, de már küzdöttél, vagy a közeljövőben még küzdeni fogsz az ehhez hasonló kérdésekkel. Él egy hozzád és hozzám hasonló fiatal ebben a világban, nevezzük Veronikának. 24 éves. Mondhatjuk, hogy még előtte áll az élet, még fiatal. Ő is küzd a XXI. század népbetegségével, néha depressziós. Nagy ügy, ki nincs maga alatt ma, amikor épp válság van?  Veronika tapasztalt már eleget ahhoz, hogy maga elé képzelje a jövőjét. Olyan ez, mint egy kiszámítható életút: „lássuk csak… ahogy eldöntötték, hogy depressziós vagyok, vagy akármi… begyógyszereznek. Tudom, hogy ezrek élnek gyógyszereken és egész jól működnek. Tényleg. Visszamegyek dolgozni antidepresszánsokkal. A szüleimmel vacsorázom és meggyőzöm őket, hogy ismét normális vagyok és több gondot nem okozok nekik. Aztán egy nap egy fickó megkéri a kezemet. Elég rendes lesz, amivel a szüleimet boldoggá teszi. Az első évben egyfolytában szeretkezünk majd. Aztán a másodikban és harmadikban egyre kevesebbet. De mikor már undorodunk egymástól, terhes leszek. A gyerekgondozás, gályázás, hitelfizetés egy darabig egyenesben tartja majd a hajónkat. Aztán tíz év múlva a férjem félrelép, mert én túl elfoglalt és fáradt vagyok… én pedig rajta kapom és meg akarom ölni őt, a szeretőjét, meg magamat. De túljutunk rajta. Majd néhány év múlva megint félrelép, és ezúttal azt színlelem, hogy nem tudok róla. Mert úgy érzem, nem éri meg még egyszer botrányt rendezni emiatt. Életem hátralévő részében pedig azt remélem, hogy a gyerekeim majd úgy élhetnek, ahogy én sosem tudtam. Máskor meg titokban annak örülök, hogy lassan az én klónjaimmá válnak. De jól vagyok… Komolyan.”

Ilyen kilátásokkal talán még meg is érthető, ha Veronika inkább mást választ. És az egyetlen út (szerinte) a halál. Az öngyilkosság FÉLIG sikerül. Hogyan lehet valaki félig öngyilkos? Veronika magához tér az öngyilkossági kísérlete után, és elmondják neki, hogy meg fog halni. Nem sikerül elsőre, ugyanakkor olyan sérüléseket okoz a testének, hogy az orvosok csak néhány hetet jósolnak neki. És Veronika ezek után már élni akar. Egy kicsit késő már ehhez, nem? A halál valami olyasmi, amit nem próbálhatsz ki többször. Nem teheted meg, hogy átmész a másik oldalra, közben megnézed a „kampányfilmet”, aztán majd eldöntöd, hogy maradsz-e vagy sem. Ez nem egy videojáték. A halál végleges. Valaminek a vége. És egyben valaminek a kezdete is. Mert a halállal semmi gond sincs, ha biztos vagy benne, hogy Krisztus által jó helyre mégy.

A Paulo Coelho bestsellerén alapuló filmet kizárólag 16 éven felülieknek ajánlom. Minden ifiben, sőt mindenki életében eljön a pillanat, amikor a halálról kell elgondolkodnunk, és arról, hogy mi létünk értelme! Ha nem tesszük a helyére ezeket a dolgokat, könnyen eljuthatunk Veronika helyzetébe. Már nem csak „hollywoodi” fogás a depressziós fiatalokról beszélni – itt élnek közöttünk is azok, akiknek antidepresszánsra van szüksége ahhoz, hogy kibírják a mindennapokat. Nagyon könnyen legyintünk rájuk! Könnyen mondjuk ki másokról, hogy a depresszió valami divatos dolog, amivel ha takarózunk, kivonhatjuk magunkat a munka, vagy a felelősség alól! De ha teljesen befed a kilátástalanság, ha már nincs hová menni, ha már nincs cél, nincs értelme lépéseket tenni, ha már csak az üresség van – ez nem a lustaság állapota. Ebben az állapotban már senki sem akar beszélni a fájdalmáról. Az ifi nagyon jó alkalom, hogy rátaláljunk a depressziós társainkra, és segítsünk nekik – öleléssel, szeretettel, imaközösséggel, vagy szakemberrel. Ne hagyjuk őket magukra!

Menyus