Amit a vallásról tudni érdemes

 

Vallás: komplex társadalmi jelenség, amelyben az emberek egy közössége kapcsolatot létesít valóságosnak, az ember sorsára döntő hatással lévőnek vélt természetfölötti erőkkel vagy hatalmakkal, hogy velük szembeni függését kifejezze és egyszersmind befolyásolja azokat.

A vallások kezdete és eredete

A vallás története annyi idős, mint magának az emberiségnek a története. Még a legprimitívebb népeknél, azaz a fejletlen kultúrák között is találtak bizonyítékokat az imádat bizonyos formájára. A tudósok eddigi megállapításai szerint soha és sehol nem létezett olyan nép, amelyik ne lett volna valamilyen értelemben vallásos.

Azt mondhatjuk tehát, hogy a vallási tudat az történelmi jelenség, ami az emberiség kialakulásával párhuzamosan jött létre.

Amellett, hogy ősrégiek, feltűnő a vallások sokfélesége is. A földön minden embernek és minden népnek megvan a maga egy vagy több istene és imádati formája. A vallások sokfélesége valóban meghökkentő. Következésképpen felvetődik néhány kérdés. Honnan származnak ezek a vallások? Mivel vannak közöttük feltűnő különbségek és hasonlóságok is, vajon egymástól függetlenül indultak, vagy egyetlen forrásból erednek? Egyáltalán miért jött létre a vallás? És hogyan?

Vallástípusok

Megkülönböztethetünk bizonyos vallástípusokat:

• Örök világtörvény vallásai: ők azt mondják, hogy az ember része a természet egészének, akár a növény- és állatvilág. A természeti törvények uralkodnak. S az ember akkor bölcs, ha igyekszik e törvényeket megismerni, majd azok szerint élni. Ennek a vallási tudatnak is lehet istenvilága, de ezek nem teremtői, irányítói vagy megszüntetői a világnak, legfeljebb az emberek felett uralkodnak. Ezen vallások például: taoizmus, buddhizmus, sintoizmus, konfucionizmus, stb.
• Antik görög és római vallás: a természetnek megváltozhatatlan törvényei vannak, amit SORSnak neveznek. Isteneik az emberi sorsba bizonyos keretek közt szólhatnak csak bele. Az embereknek vallási életük középpontjába az isteneknek kijáró tiszteletadás került.
• Tételes vallások (vagy a történeti isten-kinyilatkoztatás vallásai): egy mindenható isten uralkodik a természet rendje és az emberiség fölött, aki a törvényeket is tanításokat egységes rendbe foglalva, leírva vagy sugallások formájában el is juttatja az emberekhez. Ilyen vallás a zsidó, a keresztyén, valamint a mohamedanizmus.

A vallás megkérdőjeleződik

A vallás eredetének és fejlődésének tanulmányozása viszonylag új terület. Az emberek évszázadokon keresztül többé-kevésbé elfogadták azt a vallási hagyományt, amelybe beleszülettek, amelyben nevelkedtek. Többnyire elégedettek voltak azokkal a magyarázatokkal, amelyekkel az elődök szolgáltak számukra, így azt érezték, hogy az ő vallásuk az igazi. Ritkán adódott ok a kétkedésre, és nem volt szükséges megvizsgálni: hogyan, mikor és miért kezdődtek a dolgok.

A XIX. században azonban a kép kezdett megváltozni. Az evolúció elméletének intellektuális körökben elsöprő hatása volt. Sokan megkérdőjelezték a már létező tanrendszereket, többek között a vallást is. Az emberek elkezdtek kutakodni, vizsgálódni, és hitevesztetté válni az iránt, amit tudományosan nem lehet bebizonyítani. Napjaink ateizmusának megalapítói voltak: Marx, Nietzsche, és Freud.

A világi szemlélet eluralkodását az emberekben szekularizációnak nevezzük, amely azt eredményezi, hogy az ember elkezd közömbössé válni a hitélettel szemben.

Napjaink vallásossága

Posztmodern korban élünk. Ez azt jelenti, hogy amíg a modern korban a ráció (értelem), megismerés, kételkedés volt a jellemző, addig korunkra már inkább a megtapasztalás, a személyes élmény és érzelem. Ez a valláshoz való viszonyban is megnyilvánul. Nem az számít, hogy Isten léte mennyire nyugszik logikai alapokon, hanem az, hogy én mit tapasztaltam már meg a transzcendensből (természetfeletti, fel nem fogható).

Csak néhány kulcsszó, amely jellemzi a mai kor emberének vallásosságát:

• szubjektivitás – önmagunk belső élményéből kiinduló
• tolerancia – türelmesen elfogadni mindenkit, mindenféle nézetet, (vallási) irányzatot
• gyümölcssaláta-vallásosság – összeválogatjuk a különböző tanításokat kedvünk és ízlésünk szerint
• pragmatizmus – abban hinni, ami számomra éppen célszerű
• fragmentáltság – széttöredezettség (az egyházakon, irányzatokon belül)

Végezetül pedig:

Pszichológiai szemmel nézve, de még biológiaival is, az embernek letagadhatatlan igénye van a hit, a vallásosság iránt. Mostani kutatások és felmérések arra hívják fel a figyelmünket, hogy az Isten-keresés, a transzcendenssel való találkozás igénye ma sem csökkent, legfeljebb formáját tekintve átalakult. Amíg száz évvel ezelőtti rokonunknak elég volt elmenni egy istentiszteletre, addig nekünk inkább arra van vágyódásunk, hogy hozzánk kreatív módon hozzák közel az Istent, tegyék megtapasztalhatóvá, s úgy elégítsék ki lelki szükségeinket.

Baj-e ez? Ezt válaszolja meg mindenki maga.

Mit tegyünk tehát? Ragaszkodjunk a régen bevált módszerekhez, és „tűzzel-vassal” harsogjunk zsoltárt azok fülébe, akik nem oly módon gyakorolják hitüket, mint mi? Vagy inkább épp ellenkezőleg: minden áron, minden világi eszközzel mutassuk be a mi általunk ismert Istent, még azon az áron is, hogy akár toleráns módon elveszünk és hozzáteszünk az evangéliumhoz?

Vagy esetleg: keressük meg az egyensúlyt, hogy mai eszközökkel, de a mi Urunk tanításához mindenképpen hűen „tegyünk tanítványokká minden népeket”?

Kedves Olvasó, azt kívánom, hogy légy bölcs ezen kérdések megválaszolásában!