Ha végre itt a tél… – Tóháti sítúra

Milyen is lenne a tél sítúra nélkül a tóhátiak számára? Valószínű nem ugyanolyan, mint az elmúlt közel tíz évben. Ugyanis a Tóháti Alapszervezet immár sokadik alkalommal rendezte meg a szokásos téli sportprogramját, ahol lehetőség nyílt szánkózni, snowboardozni, kipróbálni a sí művészetet vagy meghódítani a hegycsúcsokat. Idén erre a közkedvelt rendezvényre február 4-én került sor a lembergi megye Szlavszke településén. Több mint hetven fiatalt sem a koránkelés, vagy a hosszú és sokszor kényelmetlen vonatút,sem az egész napi hideg rettenete sem riasztotta el.
Reggel 6-kor állomból rég felocsúdva zötykölődtünk a lembergi vonat népes vagonjaiban. Az út során rég nem látott barátainkkal beszélgethettünk nagyokat, gondos anyuka csomagolta szendvicsekből tankolhattunk a kimerítő nap előtt, vagy „kellemesen” ringatózva visszazökkenhettünk az álommezőre. A megérkezés sokak mosolyát lehervasztotta kissé, mert Szlavszke területén csapadék esett az égből. És sajnos nem hó. Azonban a nyitó áhítat és az áldáskérés után a fokok csodaszerűen lecsökkentek, az eső elállt és kezdetét vehette a kaland. Az áhítatot alapszervezetünk elnöke, Keresztyén Károly tartotta az I. Mózes 28:15-ből. Hangsúlyozta: „Ahogy Isten Jákóbnak a jelenlétét és védelmét ígérte, úgy nekünk is megteszi”. Miután a hegyek és erdők is meghallották a Minden nap veled leszek lelkesítő dallamát, kezdődött a szabad program.
A bátrak azonnal nekileselkedtek a csúcs meghódításának, legyen az bármilyen izompróbáló, avagy megizzasztó. Az adrenalinra vágyók sílécet és síbotot ragadtak, és szelték a szelet, ahogy merészségük engedte. Többen a régi és jól bevált szánkós lecsúszás örömeit választották, és egy-egy esetlen borulás után jókat nevettek magukon és egymáson. Akik a levegőbe emelkedve szerették volna szemlélni Isten teremtett világának káprázatát, felvonóra ültek, és magukba szívták a pillanatot. Már egyikőnk sem tudja megmondani, mit lehet kiemelni a baráti társaság, gyönyörű kilátás és vidám lesiklás egyvelegéből, de azt bizton állítjuk: az ember nem bánja meg, ha sítúrára adja a fejét. Mi legalábbis nem bántuk.
A mi Urunk –ahogy Jákóbnak – nekünk sem felelőtlenül ígérgetett: a hazahozó vonat mindenkit ugyanolyan egészségben talált, mint amelyik elvitt. Sötétben indultunk el, és sötétben érkeztünk hajlékunkba, de a közöttük lévő világosságban újból részesei lehettünk annak, ahogyan Tóhát fiataljai sokakat megszégyenítő merészséggel kalandba vágnak, élményeket szereznek, szuveníreket vásárolnak, és élnek az Isten adta lehetőségekkel.
Legyen a következő években is így!

Baranyi Eszter