Mércés munkatársi hétvége

A Mérce KRISZ Alapszervezet a 2017-s évét egy igazán tartalmas, csapatépítő és merész programmal kezdte meg: 21 munkatárs, a különböző gyülekezetinkből együtt töltött 1,5 napot a KRISZ pontban. Eseménydús hétvége volt.
2017. január 28-án délután 3 órára megérkeztünk a KRISZ pontba, felfedezvén az épületet, beköltöztük. Első programunk két előadás volt, melyet Kiss Bertalan, a KRISZ titkára tartott a számunkra az ifi vezető személyéről, illetve az ifi óra felépítéséről.
Ezt követően elmentünk korcsolyázni. A korizástól igazán megéhezik az ember, így hát visszatérve a KRISZ pontba, nekiláttunk a vacsoránknak, melyet már előre elkészítettek nekünk munkatársaink. Hogy ne unatkozzunk az esténk további részében, Simon Tünde, fornosi munkatárs hozott néhány érdekes és közkedvelt ifis játékot, mely felszabadultságot és sok-sok nevetést eredményezett. Ezt követően szabad program következett, ami minden megengedett alternatívát tartalmazott: karaoke, just dance táncverseny, twist, uno forradalom, közös süti készítés, beszélgetés.
Szombaton a reggelit követően Kukri Zoltán, ifivezető kezdte a napunkat áhítattal a János 17,15 alapján arról, hogy ez a hétvége egy megálló – a feltöltődés helye -, mivel vissza kell térnünk újult erővel a szolgálatainkhoz. És ha már a szolgálatoknál tartunk, elérkezett a megbeszélésünk időpontja, melyben megterveztük a II Mérce bál részleteit, illetve értékeltük az elmúlt programjainkat.

A fárasztó megbeszélés és az ebéd között dicsőítettünk. A délutáni előadásunk Kacsó Géza, bátyúi lelkipásztor közreműködésével valósulhatott meg, ami egyben elmélet és gyakorlat is volt az ifi órák részletes kidolgozásáról. És ha már ifi vezetők vagyunk, egyben gondoskodnunk kell arról is, hogy legyen következő generáció a munkatársak között. Erről tartott egy interaktív foglalkozást Végh Tímea és Barta Gyöngyi, a Mérce KRISZ alapszervezet elnöke és alelnöke. Tartalmas napunkat pizzázással és búcsúzkodással folytattuk. Akik nem siettek, azokkal még értékeltük a hétvégén hallottakat, majd imaközivel fejeztük be.
Vasárnap mindannyian visszatértünk gyülekezeteinkbe, ki-ki a maga szolgálati helyére. Neki láthattunk annak a feladatnak, amire a mi Urunk hívott el és készített fel minket ezen a hétvégén. Istené legyen a dicsőség érte!

Simon Tünde

további képek: https://www.facebook.com/pg/kriszmerceteam/photos/?tab=album&album_id=1170336239751493