Tanítványképző Akadémia – első kör.

Soha többé Holt-tenger – tanítványképzés a KRISZ-ben

A sokak által ismert Holt-tengernek nem csak az a különlegessége, hogy tízszer sósabb, mint a világ akármelyik vize. Az is a jellegzetességei közé tartozik, hogy míg táplálja a Jordán, természetes kifolyása nincs, így a vízhozam folyamatosan elpárolog. Isten ismét egy teremtett csodán keresztül üzen – ahogy Ő is szüntelen formál és erősít minket, felelősségünk továbbadni mindazt, amit Tőle kapunk. Mert másképp elvész. Ennek a művészetéről tanult több mint egy tucat ifjúsági munkás a Tanítványképző Akadémián, ami az Exodus Hungary és a KRISZ közös szervezésében valósulhatott meg. Az építő és fejlesztő napokra október 14-15. között került sor a szervezet székházában. A képzést Észak-Írországból érkező Jim Brown, az Exodus ifjúsági misszió igazgatója és magyarországi munkatársa, Bogyó András tartotta.

Péntek délután Sipos József, a szervezet elnöke köszöntötte a trénereket. Ezek után angol előadónk a nyugati egyháziszemléletbe engedett betekintést, ami szerint minden gyülekezeti tag tanítvánnyá és tanítványképzővé válik. Egy jó tanítványképző pedigrészt vesz az Isten közösségében, ünnepli a jelenétét, keresi az igazságát és megosztja az örömhírt. Bogyó András megmozgatómódokon vezetett el minket az ifjúsági munkának különböző területeire.

A szombati nap még nagyobb lelkesedéssel indult. Két trénerünk válogatott, ránk szabott módszerekkel mutatta meg a tanítványképzés arculatait. A gyakorlati feldolgozások közben többünk szeme előtt körvonalazódott, hogy ifjúsági közösségeinknek mire van szüksége, vagy mi a hiányossága.

A képzés még folytatódik, ugyanis ez csak az első alkalom volt a háromrészes sorozatból. A következőre december 2-3. között kerül sor. A részvétel ismételten ingyenes. Az elsőt tapasztalva akármelyik résztvevő bátran kijelentheti: érdemes jelentkezni!

Baranyi Eszter

Képek IDE kattintva!