A Tóháti Karaván

A Tóháti Karaván megkezdte vándorlását

A Tóháti KRISZ Alapszervezet karavánútján a munkatársak bemutatkozó jelleggel sorra látogatják a gyülekezetek vasárnapi istentiszteleteit. Bizonyságtételük célja az, hogy ízelítőt adjanak az alapszervezet missziójából és működésből, ugyanakkor a község fiataljait megszólítsák, és figyelmüket felhívják az alkalmakra.

Ez a karavánút február 28-án vette kezdetét. Elsőként Hetyenben álltunk meg, majd Zápszony felé vettük az irányt. A gyülekezetek, a helyi lelkésszel, Cseresznye Alberttel együtt szeretettel fogadtak minket, és áldást kértek a szolgálatainkra. Az igét az alapszervezet elnöke, Keresztyén Károly hirdette és kiemelte azt, hogy Isten a fiatalokat is fel akarja használni az Ő tervében.  Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Isten nem az alkalmasokat hívja el, hanem az elhívottakat teszi alkalmassá. A munkatársak különféleképp felszólaltak azistentisztelet keretén belül ima, igeolvasás és bizonyságtétel által. Az alapszervezet munkáját és programjait Pataki Gábor mutatta be, illetve a közel tizenöt jelenlévő munkatárs néhány ifjúsági énekkel is bizonyságot tett a gyülekezet előtt.

Hetyeni gyülekezetben a VII. Tóháti Keresztyén Bálon összegyűlt összeget, mintegy 3500 hrivnyát az alapszervezet az elesettek segítését kihangsúlyozva átadta Cseresznye Albertnek, mint az Élim napközis otthon képviselőjének.

A karavánút következő állomása a bégányi és a haranglábi gyülekezet lesz március 13-án. Az Úrban bízva reméljük, hogy a 2016-os évben minden tóháti gyülekezetben bizonyságot tehetünk.

Képek IDE kattintva!

Baranyi Eszter

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük