MÉRCE KERESZTYÉN BÁL
Február 27.-én megrendeztük az I. Mérce Keresztyén Bált. A rendezvényünk Dercenben volt megtartva 2 helyszínen, és rajta a Mércéhez tartozó falvak mindegyikéből érkeztek résztvevők, összesen körülbelül 65 fiatal.
A Bálunk első részének a Derceni Tábita Szeretetszolgálati központ adott otthont. Megérkezés délután 4 óráig tartott, amit a megnyitó követett. Balázs Antal, a Mérce KA elnöke köszöntötte a résztvevőket és elmondott néhány fontos tudni valót a helyszínnel kapcsolatban és ismertette a Bál programját.
A köszöntő után közösen elénekeltünk 2 éneket, majd Máté Richárd, izsnyétei lelkipásztor tartott egy tartalmas áhítatott a Lukács 5: 33-38 alapján. Mivel az idén a Bálunk a böjti időszakra esett, nem is választhatott volna a tiszteletes úr megfelelőbb alapigét. Szó esett a böjtölésünkről, magáról a böjt fogalmáról, mégis a fő hangsúly a 36-38. versekre esett – „Ne féljünk változtatni, mert az új, az mindig jobb, mint a régi.”
Ezt követően egy nagyon élmény dús és vidám rész következett: a játékblokk, amelyet Tóth Tímea, rákosi munkatárs vezetett. Voltak játékok, amelyekben beszélgetnünk kellett és ismerkedni, voltak olyanok, amelyekben némán összedogozni a csoporttársainkkal, és olyanok is, amelyekben bohóckodni kellett. Összesítve egy vidám és hangulatteremtő órában volt részünk.
A programjaink elengedhetetlen része, a szeretetvendégség a bálunkon sem maradhatott el. Finom szendvicseket és süteményeket készítettek a derceni munkatársak a számunkra a helyi gyülekezet támogatásával.
De nem ez volt az estünk fénypontja és hamar túl is léptünk rajta és átvonultunk a második helyszínünkre, a kultúrház próbatermébe, amit már előzőleg feldíszítettünk, mint egy igazi bálteremet, és mivel bálba érkeztünk, mindenki, akinek volt szemmaszkja, az feltette és megcsodálhattuk egymást.
Itt már kész program várt bennünket, ugyani Orosz Peti, profi táncos és koreográfus már alig várta, hogy taníthasson nekünk egy pár érdekes tánclépést. A játékok által kapott felszabadultságot a tánctanulás és a mi utána jött, csak fokozta a fergeteges hangulatot. A körülbelül 1 órán át tartó tánctanulós programot követte a szabadtáncos rész, ahol a 3 kiválasztott zsűri tag megfigyelte és megkereste azokat a személyeket, akik kiérdemelték az estünk végén a bálkirály és a bálkirálynő címet.
De mint az a bálokon elmaradhatatlan, rendeztünk egy táncversenyt, ahol mind a zsűri, mind a jelenlévők egyértelműen döntöttek afelől, hogy ki legyen a legjobb táncos leányzó és a legjobb táncos fiú.
A Bál végeztével kihirdetésre kerültek a nyerteseink, akik nem csekély ajándékokkal távozhattak (rózsa, oklevél, 1 doboz Raffaello, szalag és egy jókora élmény):
- legjobb táncos leányzó – Korolovics Flóra, Dercen
- legjobb fiú táncos – Figyász Gyuri, Munkács
- Bálkirály és bálkirálynő – Darcsi Dévid és Gelbics Nelli, Fornos
Az eredményhirdetést követően elhangoztak minden gyülekezet ifjúsági alkalmainak az időpontjai az ifi vezetők közreműködésével, hiszen a programunk fő célja az volt, hogy új embereket hívjunk meg az ifibe és tegyük számukra vonzóvá és vidámmá az alkalmakat, hiszen a keresztyén élet nem egy besavanyodott, hanem egy élettel teli, boldog, áldásokban gazdag élet.
Simon Tünde, Fornos
Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!