VI. Maradj talpon! ifjúsági hétvége

„Ha elbuknék és nagyon félnék, Te nem hagysz el és nem inogsz meg.”

 

2015. október 9-11. között megrendezésre került a VI. Maradj talpon! a TiBorKA (Tisza-Borzsa közi KRISZ Alapszervezet) szervezésében. A hétvége témája a Buktatók volt, amit a fiatalok az áhitat, az evangelizáció, az előadások és a csoportbeszélgetések során boncolgathattak. Az alkalom a Nagyberegi Református Líceumban kapott helyet, ami még otthonosabbá tette az amúgy is családiasnak mondható 33 főből álló összejövetelt.

Az előadások alkalmával Menyhárt István és Kacsó Géza lelkészektől megtanulhattuk, hogyan is lehet a keskeny úton nem csak talpon maradni, hanem haladni, valamint melyek azok a buktatók az életünkben, amelyek könnyen eltéríthetnek bennünket Istentől. A szombat reggeli áhitatot Sipos József, a KRISz (Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet) elnöke és az alkalom vezetője tartotta. A péntek és szombat esték folyamán Szanyi György, a KRISz tiszteletbeli elnöke evangelizált, aki a már annyi sokat hallott tékozló fiú történetén keresztül még mindig tudott újat mondani számunkra, és akinek egy-egy gondolata mélyen bevésődött az elménkbe és a szívünkbe. A szombat délutáni szabadidő folyamán alkalmunk nyílt „ellátogatni” a láthatatlan színházba és „megtekinteni” a Kegyelem című előadást a FRIGy (Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet) rendezésében. Emellett számos egyéb program várt ránk (többek között a helyi település által szervezett Csipkebogyó és Beregi Szőttes Fesztivál). A szombat este imasétával és gyertyafényes, teázós-sütizős beszélgetéssel telt. A vasárnapi reggelit követő morzsaszedegetéssel zárult ez a kis rövid, de annál áldottabb, életeket átformáló valamint lelki feltöltődést adó hétvége, amiért egyedül Istené legyen a dicsőség!

Most pedig idéznék néhány gondolatot, mit is kaptak a fiatalok a Maradj talpon!-on.

„Erőt és megnyugvást. :)” /egy 17 éves lány/

„Rengeteg gonddal es aggodalommal mentem a Maradj talponra! De megtanultam hogy ezeket Isten kezébe kell tenni es segíteni fog elviselni bármit. A lelkem megkönnyebbült és feltöltődve jöttem haza Jézussal a szívemben. Hála és dicsőség ezért a mi Istenünknek.” /egy 23 éves lány/

„Értéket viszek magammal tovább: hitet, bizalmat, megbocsátást, örömöt. Istené a dicsőség!” /egy 21 éves lány/

„Isten szólt hozzám, s nagyon jó volt ilyen barátságos közösségben.” /egy 19 éves lány/

Én pedig azt üzenem Mindenki felé, hogy gyertek el legközelebb, és hozzátok magatokkal a barátaitokat is! Higgyétek el, nem bánjátok meg!

(A legközelebbi ilyen találkozó a Szikra hétvége lesz, amelyre szeretettel várnak a szervezők mindenkit)

Héder Zsuzsanna

Képek a Maradj talpon! hétvégéről ITT találhatóak

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük