Fel a fejjel!


Mérce hétvége 2015

2015.augusztus 28. és 30. között került megrendezésre a Mérce első hétvégéje, amely a „Fel a fejjel!” nevet kapta. Az ifis alkalomnak a Balazsér Bétel Központ adott helyet és 26 fiatal vett részt rajta.

A programok nagyon színesek, érdekesek,a megszokottól kicsit eltérőbbek voltak,és nagyon családias hangulatban teltek a kevesebb létszámnak köszönhetően.

 

Péntek délután először a KRISZ elnöke, Sípos József szolgált közöttünk, ezzel megnyitva a hétvégét, majd őt követte az esti evangelizáció, melyet Szilágyi Károly, gáti lelkész tartott. A lelki feltöltődés után következett a karaoke, ami nagyon jó hangulatban és rengeteg vidámságban telt. Ám a pénteki napunk ezzel még nem ért végét, a karaokét követte egy éjszakai ’név háborús’ játék. Szombat reggel mindenkinek a saját szobájában tartottak áhítatot az erre kijelölt emberek, majd reggeli következett.

A hétvége egyik legérdekesebb programja került sorra ezután, még pedig a kerekasztal beszélgetés, ahol Olasz Tímea, Homoki Gyula és Pusztai-Tárczy Beatrix válaszolt a nekik feltett kérdésekre. Ezt követte a csoportbeszélgetés,és egy élménypedagógiai játék,mely során jobban megismerhettük egymást.

A délután folyamán Szanyi György hirdette az igét közöttünk, este pedig újra Szilágyi Károly tiszteletes úr evangelizált. Az evangelizációt követte az imaséta, majd a tábortűz.

Vasárnap reggel közös istentisztelettel zártuk a hétvégét, melyet a Mérce elnöke, Balázs Tóni tartott. Hazaindulás előtt ’morzsaszedegetés’ volt, ahol Isten mindenkinek a szívére helyezett egy-egy igét.

Összességében egy nagyon áldásos és fantasztikus hétvégét tölthettünk el együtt, ahol közelebbről megismertük egymást, lelkileg feltöltődtünk és rengeteg biztatást és megerősítést kaptunk az előttünk álló feladatok elvégzéséhez.

Képek ITT találhatóak.

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük