Beszámoló a közgyűlésről Mérce
Újult erővel – „Mérce” KRISZ Alapszervezet
Március 15-én, a magyarság nemzeti ünnepén a „Mérce” KRISZ Alapszervezet is ünnepelhetett, hiszen egy újabb közgyűlést tartottunk, ahol új elnököt választottunk. Az alkalom Dercenben, a Tábita központban volt megrendezve.
A gyűlésünk első mondata eléggé vicces volt: “Béla 5 perc alatt behálózta a termet!” (kábelekkel)Ekkor már mindenki megjelent, és végre nekiláthattunk a komoly feladatoknak. Elénekeltünk néhány éneket, majd a Mérce leköszönő elnöke, Barta András köszöntötte a jelenlévő tagokat illetve a KRISZ új elnökét, és megkezdte az alkalmat egy imával.
A közgyűlés elején Sipos József ismertette a KRISZ kulisszatitkainak egy kis részét, és meghívott minket a Bereg Campben tartandó “Maradj talpon!” ifjúsági hétvégére, amely április 17-19-én lesz. Ezt követően imádság és egy áhítat következett, a János 15: 11-16-ból. Az áhítat után még feltehettünk a KRISZ új elnökének néhány kérdést, amelyekre meg is kaptuk a kielégítő válaszokat.
Ezek után rátértünk a közgyűlésünk fő részére. Barta András, a volt elnökünk szólt néhány szót az Ézsaiás 61: 1-6, 10-11 versekből, majd imaközösség következett.
Közgyűlésünk 2 napirendi pontja a tisztújítás illetve a Mérce 21 hónapos életének a kiértékelése volt. Minden posztra volt legalább 5-6 jelölt, de ebből csak 2-3 vállalta el a jelölést. A következő eredmények születtek:
- Elnök – Balázs Tóni, Dercen
- Alelnök – Barta Gyöngyi, Fornos
- Titkár – Simon Tünde, Fornos
- Pénztáros – Doktor Noémi, Rákos
Az új elnök ismertette céljait a jövőre nézve, amit az 1 éves mandátuma alatt szeretne mindenki együttműködésével végrehajtani.
A második szakasz egybefolyt a szeretetvendégséggel és majdnem belenyúlt az ifibe is. Megbeszéltük, hogy milyen pozitív ésnegatív dolgok történtek, illetve kitűztünk célokat is, hogy min kell változtatni, és hogy milyen programokat szeretnénk a jövőben is megtartani. Reméljük, hogy újult erővel végezhetjük majd tovább szolgálatunkat a fiatalok között Isten dicsőségére!
Simon Tünde
Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!