Újabb mérföldkő a KRISZ életében

2015. február 28.-án 30 elkötelezett KRISZ tag gyülekezett a szervezet székházában. Az idei közgyűlés az összetartozás érzésének erősítésén, a programok ismertetésén kívül rendkívüli eseményként írta be magát a szervezet történelmébe: Szanyi György nyolc évig tartó elnöki tisztjéről való lemondását követően az új elnök megválasztásának felelőssége hárult ezen a napon a jelenlévőkre. Régi alapelveket, a legfontosabb célokat szándékozik a közösség új lendülettel, a legjobbmódszerekkel gyakorlatba ültetni, s így szolgálni az Úr akaratát. Az alkalmon Zán Fábián Sándor, a KRE (Kárpátaljai Református Egyház) püspöke is felszólalt, melyben kifejezte, hogy mennyire fontos a mai világban a KRISZ munkája kerületünk ifjúságának életében.  Elmondása szerint ez a szervezet, mint komoly keresztyének testülete egész Kárpát-medencében példát statuáló programok által magasztalja az Úr nevét. Az egyházkerület támogatását és segítését biztosította az elkövetkezendőkben is. Mindezeken kívül javaslatokkal látott el bennünket, amelyek megfogadásával a KRISZ a legtöbbet hozhatja ki magából.

A jelenlévő tagok a döntéshozatalban Sipos József jelöltre egyhangúlag igennel szavaztak, aki elvállalta az elnökséget. Ismertette célkitűzéseit, amelyek között elsősorban a kapcsolatok kiépítése, a betervezett alkalmak teljesítése, és minél több fiatal Istenhez való vezetése szerepel. Ezek után alelnök választásra került sor, ahol is  a nagy többség Pataki Gábort találta a legalkalmasabb személynek. A KRISZ régi-új vezetősége ezen az éven is elkötelezetten indul a szolgálatra összekulcsolt kézzel, megalázkodott lélekkel, s az Isten kegyelmébe vetett bizalommal.

Az Úr áldását kérjük szolgálatukra!

Baranyi Eszter

A képek megtekinthetőek: ITT

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük