“Légy, aki vagy!” Csillagpont 2013

“Le a kalappal előttetek!”- kiáltotta a partyzenét játszó Brains együttes frontembere az első esti koncert közben, s későbbi interjújában hozzátette, hogy számára elképesztő és kicsit elgondolkodtató volt, hogy alkohol és fű nélkül valakik így tudnak szórakozni és táncolni, csupán örülni a zenének, és egymásnak. Mert ezen a rendezvényen az esti koncert is egyfajta evangelizáció, csak ezúttal a közönség részéről az előadónak.

Az idei 10 éves Csillagpontot Mezőtúron, tökéletes fesztiválkörnyezetben rendezték: porral, 40 fokkal, remek környezettel és vidám hangulattal. Körülbelül 3700 regisztrált fiatal, 900 önkéntes, ebből nagyjából 70 fő kárpátaljai résztvevő. S még ilyen népes csapattal sem mondhatjuk el, hogy összesen sikerült volna mindent kipróbálni. A július 23-tól 27-ig tartó 5 nap alatt annyi programlehetőség közül választhattunk, mindenki kedve szerint, amit egész egyszerűen nem tudtunk kimeríteni a rövid idő alatt. Így ez a beszámoló is csupán egy kis bepillantást adhat a fesztivál hangulatába, és rövid leírást adhat lényegéről, de semmiképp sem törekedhet teljességre.

A hét fő szervezője, pontosabban a szervezői stáb összefogója, Szontágh Szabolcs, református lelkész, a szervezésről röviden így nyilatkozott: „Ez az, ami kitapintható. A találkozót fiatalok rendezik fiataloknak, és nem cégek adják fiataloknak, ettől teljesen különleges. Nem arról szól, hogy minden tökéletes, hogy minden a helyén van, hanem, hogy a mienk, mi csináljuk magunknak.” A témája az identitás, a “Légy, aki vagy!” mondat körül forgott, de ahelyett, hogy újabb válaszokat kínált volna a sokat hallott fiataloknak, inkább a kérdéseket akarta felszítani. A fő témáról délelőtt ifj. Csomós József, délután pedig Horváth Levente tiszteletesek tartottak fiatalosan humoros, de éppannyira tartalmas előadásokat. Azon kívül, hogy ez a két áhítat kézzelfoghatóbban rámutatott a téma lényegére, hogy identitásunk alapja az, hogy Isten gyermekei lehetünk, a rendezvény összes előadása, interaktív programja, szabadidős tevékenysége is ezt a mottót erősítette.

A napi programokról nehéz egységes leírást adnunk, mivel már a reggeli áhítatoknál is kb 10 változat közül választhattunk, s ez a bőség később csak nőtt. A délelőtti közös előadást követően csoportbeszélgetésen vitathatták meg a hallottakat, délután pedig különböző helyszíneken  jobbnál jobb előadásokat hallgathattunk meg, vagy épp állandó kiállításokra, interaktív programokra látogathattunk el, így például a KRISZ “Tükörterem” nevű programjára, vagy kikapcsolódhattunk különböző sportokban, különleges kávéházakban, a közeli strandon, egyéb szabadidős lehetőségekben. Az esti áhítatot követően pedig a zene vette át a színpadot, így a kisebb dicsőítő csapatoktól, a kedvelt magyarországi és küldföldi együtteseken át olyan nagy nevek is felléptek a CsP nagyszínpadán, mint a Kiscsillag, vagy Szabó Balázs Bandája.

Meglepetés rekordkísérlettel, éjszakai számháborúval, személyes beszélgetésekkel, s mindennel hozzájárultak ahhoz, hogy felejthetetlen élményekkel távozzon minden résztvevő.

S ha valakiben még kérdés maradna azt illetően, hogy mi szükség egy fesztiválra a keresztyéneknek, a szervező szavaiban egész biztos választ kap kérdésére: “A Szentírásban Jézus azt mondja: ‘Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gondosztól’ (Jn 17,15) Az Istennel való kapcsolat nem azt jelenti, hogy milyen ruhát nem vehetek fel, hanem azt, hogy helyre zökken az életem”.

Hálásak vagyunk a lehetőségért, hogy részt vehettünk ezen a rendezvényen, s mindenkinek ajánljuk, hogy amennyiben teheti, látogassa meg ezt a nem mindennapi fesztivált.

 

Sárközi Andrea

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük