Harc az idővel I. (Dancs Edina)

Harc az idővel I. (Dancs Edina)

Harc az idővel I. (időbeosztás) 16+

Hogy telt a mai napotok idáig? El tudnátok mondani órákra lebontva, hogy mit csináltatok ma?

Az idő egyesek szerint pénz, de nevezzük inkább kincsnek. Az idő a szeretet egyik –nagyon fontos- jele, hiszen  a szüleinkkel,  házastársunkkal, gyerekeinkkel, barátainkkal való kapcsolat elképzelhetetlen velük töltött idő nélkül, a rájuk fordított idő megfizethetetlen, és számunkra is többszörös kamatot hoz. Isten igéje úgy beszél nekünk az időről, mint egy olyan kincsről, aminek az értéke felbecsülhetetlen. Nézzünk meg néhány példát erre:

  • Ef 5,15-16 (Mit jelenthet az, hogy az idők gonoszak?)
  • Ján 5,17 (Jézus nem vesztegette az idejét!)
  • Préd 11,6
  • Péld 24,30-34
  • Préd 3,1 kk. (!-Isten által rendelt idő!)
  • Józs 10,12-13 (Isten az idővel is csodát tud tenni gyermekei kedvéért. Tapasztaltatok már hasonlót? Pl. nekem voltak olyan élményeim, hogy kiszámoltam, hogy nem lesz elég időm megtanulni másnapra a feladott anyagot, ha elmegyek esti áhítatra, vagy vhová szolgálni, de mikor elmentem „vesszen a jó jegy” alapon, akkor mégis csodamódon elég volt a kevesebb idő is, vhogy Isten megsokszorosította.)
  • Zsolt 90,4 (Isten órája azért másképp jár, mint a miénk! Mire ösztönözhet ez minket?)

Egy történet:

A sátán konferenciát tartott. Összehívta a démonokat a világ minden tájáról. A megnyitó beszédében ezt mondta:- “Nem tarthatjuk vissza a keresztényeket attól, hogy eljárjanak Istentiszteletre. Nem tarthatjuk vissza őket attól, hogy olvassák a Bibliájukat és hogy tudják az igazságot. Még csak attól sem tarthatjuk vissza őket, hogy egy bensőséges kapcsolatot alakítsanak ki a megváltójukkal. Ha egyszer megszerezték ezt a kapcsolatot Jézussal, megtört a hatalmunk felettük. Úgyhogy engedjétek, hogy elmenjenek Istentiszteleteikre, engedjétek, hogy magukhoz vegyék az Úrvacsorát, de lopjátok el az idejüket annyira, hogy ne legyen idejük arra, hogy igazi kapcsolatot alakítsanak ki Jézus Krisztussal.”- “Hogyan tegyük ezt?” — kiabálták a démonjai. – “Kössétek le őket az élet mellékes dolgaival és találjatok ki számtalan cselt, amikkel lefoglalhatjátok a gondolkodásukat” – válaszolta:- Kísértsétek őket arra, hogy költsenek, költsenek, költsenek és kérjenek kölcsön,kérjenek kölcsön, kérjenek kölcsön…Győzzétek meg a feleségeket, hogy dolgozzanak hosszú órákat és a férjeket, hogy dolgozzanak 6-7 napot egy héten, 10-12 órát egy nap, így megengedhetik maguknak az üres életformát.- Tartsátok vissza őket attól, hogy időt töltsenek a gyerekeikkel. Hamarosan, az otthonaik többé nem lesznek biztonságos menedékek a munka nyomása alól!- Csábítsátok őket arra, hogy kapcsolják be a rádiót vagy a magnót, amikor vezetnek…,hogy hagyják bekapcsolva a tévét, videót, cd. lejátszót és a számítógépet az otthonaikban folyamatosan, és gondoskodjatok arról, hogy minden üzletben és étteremben a világias zenét játsszanak folyamatosan. Ez majd bezsúfolódik az agyukba. Töltsétek fel a dohányzóasztalokat magazinokkal és újságokkal. Nyomjátok bele az agyukba a híreket 24 órán keresztül. Árasszátok el az e-mail postafiókjaikat szeméttel, katalógusokkal, amikből online lehet rendelni, sorsolásos játékokkal és mindenfélehírlevéllel és promóciós ingyenes ajánlatokkal, szolgáltatásokkal és hiú reménnyel.- Tetessetek sovány, gyönyörű modelleket a magazinokba és a tévébe, hogy a férjek azt higgyék,hogy a külső szépség a fontos és aztán elégedetlenekké váljanak a feleségükkel.Tartsátok fáradtan a feleségeket olyannyira, hogy ne tudják éjjel szeretni a férjüket. Adjatok nekik fejfájást is! Ha nem adják meg a férjüknek azt a szeretetet, amire szükségük van,hamarosan máshol fogják azt keresni.- Adj nekik télapót, hogy eltérítsd őket attól, nehogy megtanítsák a gyerekeiknek a karácsony igazi jelentését.- Adj nekik húsvéti nyuszit, így nem fognak beszélni az Ő feltámadásról és a bűn és a halál feletti hatalmáról.- Még ha el is utaznak pihenni, tegyetek arról, hogy hajszolják ott is túl magukat…, hogy kimerülten térjenek vissza. Tartsátok őket túl elfoglaltan ahhoz, hogy kimenjenek a természetbe, és Isten teremtményeit csodálják.Küldd el őket inkább vidámparkokba, sporteseményekre, színdarabokra, koncertekre és moziba.- Tartsátok őket elfoglaltan, elfoglaltan, elfoglaltan! És amikor lelki találkozóra mennek, nyugtalan lelkiismerettel fognak távozni.Zsúfoljátok tele az életüket sok jó kifogással, hogy ne legyen idejük keresni Jézus hatalmát.Így egy idő után a saját erejükből fognak dolgozni, fel fogják áldozni az egészségüket és a családjukat egy elég jó cél érdekében. ‘Működni fog! Működni fog!’ Mekkora terv volt! A démonok buzgón indultak teljesíteni a megbízatásukat, hogy a keresztények minél kevesebb időt hagyjanak Istenre és a családjaikra szerte a világon, hogy a Feltámadás ünnepe a nyúl és tojás ünnepe legyen, és hogy minél kevesebb idejük maradjon arra, hogy meséljenek másoknak arról, hogy Jézus hatalma hogyan változtatta meg az életüket. – Azt hiszem, a kérdés az, hogy sikeres volt-e a Sátán ebben a cselben. Döntsd el te magad!

A te idődet mi veszi el a fontos dolgoktól?

Mi a különbség az időrablás, és az időpocsékolás között? (időrablás: visszaélni más idejével, várakoztatni vkit, vagy felesleges dolgokkal feltartani, fárasztani; időpocsékolás, mikor a saját időmet teljesen felesleges dolgokra fecsérelem, mondjatok példákat!)

Susanne Wesley-ről mesélni, aki a mosógép, mikro, kézi habverő-nélküli korban élve nyolc gyereket úgy nevelt, hogy azontúl, hogy mindegyikükre odafigyelt mindennap, hetente egyszer egy órát csak az egyik gyerekére szánt, sorban más-más héten másik gyerek személyes problémáival foglalkozott, csak vele beszélgetett. Neki hogy volt erre ideje?

Ha fel akarjuk venni a harcot a szerintünk rohanó idővel (pedig minden óra 60 percből áll!), akkor érdemes időbeosztást készítenünk.

Tanácsok:

1.      határozd el, hogy beosztod az idődet!

2.      tervezd el, hogy mi mindent szeretnél (muszájJ tenni egy napon!

3.      írd fel!

4.      kis lépésekben haladj! (ne vállald túl magad)

5.      Legyen időd semmit sem csinálni is! (Fontos óvni a ló túlsó oldalára való áteséstől, főleg a lelkiismeretes, erős superegoval rendelkező embereket)

Sokáig más osztja be az idődet(iskola, munkahely), de mindig lesz olyan idő, ami csak a te kezedben van, ami csak attól függ, mivel telik, hogy te hogyan döntöttél felőle.

Ezek is érdekelhetnek....